Sütik

Sütiket használunk a tartalom személyre szabására és a forgalom elemzésére. Kérjük, határozza meg, hogy hajlandó-e elfogadni weboldalunkon a sütiket.

Oldal tetejére
Bezárás
Zengo - Zengo junior szemmel - Fejlesztőnk első féléves élménybeszámolója
2022. 03. 31.

Zengo junior szemmel - Fejlesztőnk első féléves élménybeszámolója

Zengo - Olvasási idő4 perc Olvasási idő

2021 nyarán kezdtem el a Zengo-nál junior PHP backend fejlesztőként dolgozni. Számomra nagy váltás volt ez munkakör, hiszen előtte Java-val, azon belül is a Spring keretrendszerrel foglalkoztam. Már az első időszakban sok kihívással néztem szembe és számos élménnyel gazdagodtam: erről olvashattok a továbbiakban!

Szakmai kihívások

A legnagyobb szakmai kihívásokat az jelentette számomra, hogy felvegyem a fonalat mind technológiák, mind munkafolyamat szempontjából. Korábban bár egy kisebb csapat tagjaként, de ugyanúgy sprintekben dolgoztam, így ez a felosztás ismerős volt, illetve a PHP-n kívül más technológiákkal is volt már tapasztalatom. A munkafolyamat szempontjából nagy változást jelentett, hogy a Zengonál sokkal jobban bele tudtam folyni a tervezésbe is. Az eddigi tapasztalataim arra épültek, hogy lefejlesszem az adott feladatokat, itt viszont az ötletelés fázisába is bele tudtam kóstolni. Emellett lehetőségem volt szervesen részt venni az adatbázis stuktúra kialakításába is. Ezek mind nagy változások, viszont nagy előrelépések is voltak számomra!

A nyelvváltás nehézségei

Az első pár hónapot a PHP illetve a Laravel keretrendszer megismerésével töltöttem. A PHP és Java nyelvek között elég nagy különbség van, hiszen a Java egy nagyon kötött, még a PHP egy kifejezetten rugalmasan kezelt nyelv. Azonban a két keretrendszer logikája nagyon hasonló: mind a kettőben az MVC mintát követve Service és Repository réteggel kiegészítve fejlesztettem. A Rest applikációs megoldások és a collection-ök használata is átfedésben van, azonban a szintaxisban, illetve a típusok kezelésében is nagy különbségek vannak, hiszen Javaban mindenhol kötelező kirakni, még PHP-ban inkább csak ajánlott. Számomra a legnagyobb különbséget a szintaxisban az objektumok attribútumainak tagolása jelentette. Java-ban ponttal, míg PHP-ban egy jobbra mutató nyíllal hívjuk meg az objektumok attribútumait. PHP-ban továbbá dollár jellel kell kezdeni a változók deklarálását és meghívását is. Ezeket elég sokáig tartott megszoknom, de a gyakorlat teszi a mestert.

Az első projektem

Első nagyobb projektem egy B2B belső felhasználású rendszer fejlesztése volt és jelenleg is a legtöbb feladatot itt végzem el. Már a legelejétől kezdve részt veszek ebben, ami egy nagy újdonság volt számomra, hiszen eddig mindig egy már meglévő projekt fejlesztésébe csatlakoztam csak be. Nagyon tetszett, hogy így lehetőségem nyílt a kezdeti strukturális döntésekbe is belelátni és ezáltal megérteni a mögöttük álló motivációt is. A feladatnak az a különlegessége, hogy iszonyúan bonyolult és összetett a logikája, ami a B2B rendszer mivoltából fakad. Amióta elkezdtem programozni ennek a kedvezményrendszer-struktúrának az implementálása volt a legnagyobb kihívás számomra. Technikai szempontból a legérdekesebb rész a backend és a frontend közötti kommunikáció megvalósítása volt. Annak érdekében, hogy az adatok átvitele minél gyorsabb legyen és simábbnak tűnjön, kétirányú socket kommunikációt alkalmaztunk. Az első projektjére mindig emlékszik az embere, így ez egy örök élmény marad számomra!

Felkészített az egyetem minderre?

Sokszor előforduló kérdés, hogy mennyire készíti fel az egyetem a hallgatókat a való életben előforduló problémák megoldására, mennyire érdemes egyetemre járni és diplomát szerezni. Szerintem fontos, de nem mindegy, hogy mit is vár az ember a felsőoktatástól. Az egyetemekről semmiféleképpen nem fognak egyből piacképes szoftverfejlesztők kikerülni, hiszen az ehhez szükséges tudást és tapasztalatot a szakmai gyakorlat és a munka során lehet megszerezni. A legelső előadásomon itt, a Szegedi Tudományegyetemen a professzor azzal kezdte, hogy az egyetem nem fog megtanítani minket programozni. Ehelyett a cél az, hogy a megfelelő eszközöket biztosítsák számunkra, hogy megtanuljunk magunktól programozni. Ez valóban így történt az egész oktatás során. Mindenből tanítottak nekünk egy kicsit, de mindig csak az alapokat mutatták meg. Ezzel együtt rengeteg időt kellett foglalkozni a programozással a szabadidőnkben. Visszagondolva, örülök, hogy az egyetem mellett döntöttem és kitartottam a befejezése mellett. Számomra a leghasznosabb ismeretek, amiket az egyetem alatt az alap programozási ismeretek mellett megszereztem az a kitartás és a nyitottság arra, hogy több nézőpontból vizsgáljak meg egy adott feladatot, problémát. Ezek nélkül nem is tudtam volna annyira sikeres lenni a munkaerőpiacon, így mindenkit biztatok a felsőfokú tanulmányokra!

Konklúzió

Sok új, de emellett sok ismerős dologgal is találkoztam itt, a Zengonál. Hatékonyan tudtam felhasználni az eddigi tapasztalataimat és sikeresen tanultam meg az új technológiákat, eljárásokat. A tanulási folyamatban sok segítséget nyújtottak a videó alapú kurzusok, valamint a tapasztaltabb kollégáktól kapott segítségek és útmutatások, akik mindig nagyon szívesen válaszoltak a kérdéseimre. Sikerült beilleszkednem a csapatba, aminek hasznos tagjának érzem magam. Látom azt is, hogy miben tudnék még fejlődni, így a 2022-es évben megpróbálok ezekre fókuszálni. Csak előre!